Szarvas Józsi körtefát ültetett Seregélyesen

Petőfi legendás körtefájának utódját ültették el csütörtökön a helyi Tájház udvarán.

A legenda szerint 1849. július 31-én Petőfi Sándort Székelykeresztúron megvendégelték bivalytejes puliszkával, vacsora után a helyiekkel elbeszélgetett egy körtefa alatt, állítólag elmondta az Egy gondolat bánt engemet című versét, majd elment az ütközetbe és soha nem látták többé, odaveszett a fehéregyházi csatatéren. Az ottaniak megőrizték azt a körtefát, legendával ölelték körül, ma is ott áll még torzóként, már kiszáradva. De időközben egy oltóvesszőt levettek róla, egy másik településen fát neveltek belőle, majd a csemetét visszavitték, és a kiszáradt fa mellé ültették. Szarvas József Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész eddig tizenhat oltványt kapott abból a fából, és elhatározta, hogy jóakaratú emberek kertjében ülteti el őket. Így hozott el egy csemetét július 14-én, csütörtökön délután Seregélyesre, a Tájház udvarán ültette el a Petőfi emlékév jegyében. Miközben a művész dolgozott, a közelben álló Tárnok Ákos tanítványa, a szeptembertől harmadik osztályos Proity Dániel somogyi kanász dallamokat furulyázott.

Az eseményen a Szent Efrém Férfikar tagjai énekeltek, akik egyébként később felléptek a református templomban is.

– Szervusztok, hát akkor folytassuk a munkát! – mondta Szarvas József, miután Sajtos József, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket. A színművész felidézte a múltat, amikor a találkozásokból, ahogy mondta, a „néhány alkalommal való összenézésekből nagyon biztató energiájú és erejű barátság szövődött”.

Ezután Szarvas József felidézte Petőfi körtefájának legendáját, majd azt mondta: kultúránk minden ága-bogára szükségünk van megmaradásunk érdekében.

– Ezért fontosak a legendáink. Ha nem tudunk kötődni a múltunkhoz, minden ágon, ezer ágon, legyen az egy gyümölcsfa, költészet, zene, vers, tánc, az állattartás, a növénytermesztés kultúrája, ha nem találunk vissza népérzésben ehhez a gondolathoz, akkor kultúránkat végzetesen elengedjük, elveszejtjük. Úgy érzem, korunk kultúra-visszatanuló kor. Látjuk, mi történik körülöttünk, s ebben a minket körülölelő zűrzavarban, zúgásba nagyon fontos, hogy miként állunk a múltunkkal, a családunkkal, a barátainkkal, a közösségeinkkel. Ha stabil a kötődés, akkor a kultúránk, benne a nyelvünkkel, tovább él és fennmarad.

Szarvas József ezek után Kányádi Sándor Haldoklik az öreg tanú című versét olvasta fel, amit Petőfi körtefájáról írt. “Haldoklik az öreg tanú /Petőfi vén körtefája /Azt beszélik ő látta volt/ Verset írni utoljára.”

forrás: feol.hu