Ugrás a tartalomhoz

„A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujában”

– Ki vagyok, honnan jövök, mit akarok!?

– ” hogy látva lássanak, hogy látva lássanak “.

– Horvai tanár úr minőségi szakmai alapvetésként követelte:

Ki vagy?

Honnan jössz?

Mit akarsz?

Ha rendben, akkor harmóniában van az én és a rólam alkotott kép.

És akkor nincs csak jó és gonosz!

Ha igen, az hazug, rossz, színielőadás.

– Pár éve felhangzott bennem összhangzatként:

A Kaszás Attila Pajta Színház és Galéria, a Tündérkertek, valamint a Nemzeti Színház hármas útján járva térek haza, immár Zsámbékra.

 

– Kedves barátom!

 

A Rákóczi úton suhant el velem a taxi, a Vas utca mellett.

Fazekas Péter, A játszma című filmjének kamera próbájára vittek.

A Vas utcában tömeg néz a kollégiumi aula felé. 

– Főiskolai első évem legelején Japánban, egy amatőr színházak világtalálkozójáról, egy kimonót hoztam.

Kaptuk.

( Majdnem én kaptam a legjobb férfi színész díját, de Máté Lajos magyar zsűritagként, sportszerűn, elfogultságot jelentett, ezért nem).

– Negyedik évem tavaszán, vasárnap délelőtt 11 óra előtt pár perccel, kimonómban leslattyogtam  a portára kávéért. 

Lányi András filmrendező épp ekkor lépett be, Seres Zolit vizsga előadásában megnézni, mert főszereplőt keresett készülő új filmjéhez.

Meglátott kimonóban a nézők között kávézni, sarkon fordult és kb. 1 óra múlva, a zuhanyozóból hallom: 

– Szarvas telefon!

– Halló! Tessék. Szarvas József vagyok!

– Szervusz. Lányi András vagyok.  Szeretném, ha Te játszanád, Az új földes úr című filmem főszerepét!

Most az aulában, sátrak. 

– Bemehetnék én most egy kávéra?

– Beengednétek?

 

Attila, Vidnyánszky Attila és Laci, Upor László, ha minden igaz, épp most beszélgetnek. 

Remélem Laci elfogadta Attila meghívását.

Éjjel megtudom.

A kamerapróbán Jánossal, Kulka Jánossal találkoztam! 

Nem láttuk egymást, amióta elszerződött a Nemzeti Színházból!

– János mi történik velünk és általunk!!?

Én őt Jánosnak, Ő engem mindig Józsefnek hív.

Szóval:

– János! Mi történik velünk, általunk és körülöttünk?

János fáradt mosollyal maga elé nézve azt mondta:

– Nem értem. Nem értem!

Mindeközben felhívtam Török Pityut. Igen, mert tegnap e-mailen Erdélyből küldött egy gyönyörű parasztház fotót és hogy megkérdezzem, miért?

– A csatolt levelet nem kaptad meg?

– Nem!

– Küldöm!

És megkaptam és elolvastam.

– Megígértem közeli hozzátartozómnak

 (a feleségemnek), hogy a felrobbantott puskaporos hordó mellől nem küldök senkinek üzenetet.

A mindenhonnan ömlő hírekből még nem tudom, hogy Attila és Laci beszélgetnek-e?

Közben olvasom Török Viola határon túl, de kultúrkörön belül írt gondolatait.

 

Kedves barátom!

 

Amikor színészt mondok mesterségre, ha szakmát, kultúrára gondolok.

Mindig. 

Érzelmiségi nyelven nem tudom leírni gondolataimat a jelenségről.

Azonban most ajánlok figyelmébe egy levelet.

 Határon túlról, kultúrkörön belülről, Erdélyben, Marosvásárhelyen írta Török Viola.

Olvasásra barátsággal ajánlja,

 

Szarvas József 

 

Ui.: Kedves Viola!

E sunyi vész után remélem jövőre Sára asszony és KAPSZ és Viszák!

Köszönöm a leveledet.

Pityut is szeretettel üdvözlöm.

 

Jóska

 

 

„A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujában”

Én nem hiszem, hogy  lenne a világon  egy olyan művészeti egyetem, amely  zsigeri utálatot érez a puszta gondolattól, hogy esetleg nemzeti vonatkozású kultúrával kellene egy kicsit többet foglalkoznia. Nem tudom milyen újításokat vezetne be a nemrég megalakult kuratórium elnöke, de színházi tevékenysége Beregszásztól Debrecenen át a Budapesti Nemzeti Színházig nemzeti értékmentő és építő jellegű elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Ha azzal fenyegetne, hogy ezután mindent el kell felejteni, ami magyar, még megérteném a félelmet, de ezt a gyűlöletet  Budapesten  2020-ban nem hiszem el!

Valóban senki sem kíváncsi azokra a rejtett kincsekre a magyar kultúránkból, melyek feltárására, megfejtésére, újraértékelésére valahogy mindeddig nem került sor…, mert nem volt rá idő, akarat, engedély…ember…?

Volt egyszer egy Bartók Béla, aki többek között megírta a Cantata Profana-t, a „tiszta forrást” kereső, szarvassá változott fiúkról.”Ihletője az 1930-as évek Magyarországán tapasztalható morális krízise volt.”(Wikipédia)

1955-ben Juhász Ferenc Bartók halálának 10. évfordulóján, ’56.kapujában írta meg  „A szarvassá változott fiúk kiáltozását a titkok kapujában”c. költeményét. Kiáltó szó volt.

2003-ban “A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában” című Vidnyánszky Attila által rendezett előadást láthattuk a gyulai várszínpadon, mely számomra meghatározó, sorsszerű élmény volt. A Táncház mozgalmon keresztül „megvilágosodó” muzikológusként is végtelen lehetőségként érzékeltem a rituális színházi előadást, mely a témaválasztás misztériumának is új megközelítést adott az értékek sajátos  Nietsche-i újraértékelésével. amely mindnyájunkat „a titkok kapuján” át a „tiszta forráshoz vezetett”. A korabeli visszajelzések is engem igazoltak. „Vidnyánszky Attila a Beregszászi Színház főrendezője izgalmas művet, izgalmas megfogalmazásban állított színpadra. Sejtelmes, expresszív és szürrealista jegyeket magán viselő előadást hoztak létre, híven a műhöz, amely a népballadák világára épül” írta Szőke Margit a Kultúra c. folyóiratban. Ez a sajátos megközelítés amolyan titkos célként élt bennem tovább, hogy az ide s tova 30 éve felfedezett népzenei, néptánc, népköltészeti, szimbolikus értékeket kultúra és önazonosság erősítő céllal hogyan lehetne felhasználni színházi előadások létrehozásában.  Mivel a főiskolán ilyen irányú tanulmányokat csak magán kezdeményezésből folytathattam, csak kósza gondolatként merült fel bennem,  „kár”, hogy ez nincs a tananyagban, de még gondolatban sem jutottam el odáig, hogy a budapesti SZFE-n vajon van-e ilyen irányú oktatás. Az eltelt 17 év meggyőzött arról, hogy az efféle „képzés” valószínű hiánycikk,  még mindig nem”érzékenyítenek” méltóképpen a népi, de a nemzeti kultúra iránt sem a színházművészeti egyetemeken. Pedig a 2003-as „Kiáltozás a titkok kapujában” nem talált rossz visszhangra  miszerint „Juhász Ferenc 1955-ben írt műve alapján Vidnyánszky Attila ízig-vérig mai, de mégis lelkünk ősi lángjait megújító, hipnotikus erejű remekművet készített. A szarvassá változott fiú a titkok kapujából kiált olyan dolgokról és olyan erővel, amelyek magukkal ragadják még a legkiégettebb embert is. (G.G.Köz-Zöld blog.hu) Lehet, hogy éppen ez volt a baj? Ezt ma kérdezem, mikor ezt a hihetetlen ellenállást és félelmet érzem, pedig csak nemzeti értékek érvényesítéséről, afféle megkésett „rendszerváltásról” is lenne szó: a „szarvasok”kétségbeesett kiáltozásáról, a tiszta forrás elrejtett cseppjeiért. „A kortalan romlatlanság áll szemben a korhoz kötött értékvesztéssel. A Fiú a már és még határán áll egyedül, akinek sem ez a világ, sem a másik nem nyújt reális életlehetőséget, illetve ez is az is megához láncolja.”- írta Nánai István 2003. okt 28-án Vidnyánszky előadásáról.

2020-ban „a Fiú a már és még határán áll egyedül”.(?) A szarvasok meg az erdőben vannak. Értem én: mindenki „Fiú” . A félelem meg elképesztő, mert élet-halál a tét, mikor a gyurcsányista fenyegetőzések közepette mindenki Barabást kiált, mert sose lehet tudni… és ez nem az erdélyi kisebbség régi félelme a már egyáltalán nem elnyomó többségi nemzet iránt, hanem a magukat kizárólagos megmondókhoz való tartozás bűvölete és a lenullázástól való félelem. Lehet, hogy sose derül ki, a mindenkori érintett művészek  kinek adnának igazat, de valahol döbbenetes, hogy a rendszerváltás után 30 évvel még mindig harcolni kell a nemzeti kultúráért Magyarországon.

Én mégis azt mondanám: NE FÉLJETEK! A kirekesztők világa „Csalóka szivárvány”

„Színházainkban, filmjeinkben a magyar emberek közérzetét kell kifejeznünk, a körülöttünk levő világról kell árnyaltan gondolkodnunk. Ha ezt nem tesszük, hivatásunknak nem teszünk eleget.”(Székely Gábor,2020)

 

Úgy legyen!

 

Török Viola, rendező, muzikológus, a Marosvásárhelyi Spectrum színház művészeti vezetője.