Szarvas József lett Vas megye díszpolgára
Harmadik alkalommal ítélte oda a megyei közgyűlés a Vas Megye Díszpolgára kitüntetést: először prof. dr. Kásler Miklós miniszter, másodszor pedig Törőcsik Mari színművész kapta.
Itt és most a viaszosvászonnal borított asztalra kerülnek az ajándék könyvek: Vas megye új értéktáras kötete és a Majthényi László szerkesztette vad- és halételes könyv.
Nálunk Szarvas József elsősorban nem úgy ismerszik mint Cingár az Üvegtigrisből. A Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes és kiváló művész a Tündérkert mozgalom meghatározó alakja; a háromszáz lelkes Viszákon vett egy házat, felújította a romos pajtával együtt, ahol sok programnak otthont adó Kaszás Attila Pajtaszínház és Galéria van. Szeretik őt itt a környéken nagyon. Bár – azt mondja – nehezen fogadta be a falu, megküzdött érte. Mivel látják, hogy állandóan dolgozik, már nem tekintik „gyüttment”-nek.
– Egy kis közösség belső törvénye, hogy amit csinálsz, annak legyen hozzáadott értéke, és lehessen benned bízni – fogalmazza meg a beilleszkedés nyitját. Az Őrség számára nemcsak egy gyönyörű bukolikus táj, amibe beleszeretett, hanem azt is kereste, hogyan lehetne az itt élő emberek hasznára. Most is tele van tervekkel. A Tündérkertben – ahol jövőre lesz villany is – a Vakond Színpad mögött egy disznóólat állítanak fel, Pöcörnő lesz a neve, Hajdú-Bihar megyei édesapja hívta így a hízókat. A Csupor-kertben szeretné kialakítani a „kultúra-visszatanuló összművészeti bázist”, ennek előzményeként kezdte szervezni ide a táborokat. Szarvas József alapkérdése: ha nem tanuljuk vissza a kultúránkat, akkor mi felé megyünk?
Két-háromezer négyzetméteres területet megművelésre szán – gyümölcsfákkal, kerttel – a feleségével közösen vett zsámbéki ház körül is.
Tanyán nőtt fel, ragaszkodik a hagyományos életformához. Szeretné tovább terelni a Tündérkert-gondolatot: vissza a 18. század közepéig, amikor még minden gyümölcsfa köztulajdon volt. Elültet 15-20 fát Zsámbékon, tájfajtákból, és odaadja a falunak, legyen a közösségé, legyen mindnek gondnoka, gazdája. Úgy véli, ha kultúra, akkor ne génbankban gondolkodjunk, ki kell szabadítani onnan a régi gyümölcsféléket, és vissza kell vinni a kertekbe.
forrás: www.vaol.hu