Ugrás a tartalomhoz

KAPSZ 15

A globalizáció ” zöld ” gondolati struktúrája feledettre sikált mindent, ami ” őshonos „.

Anélkül pedig semmi sincs.
 Se nap, se hold, se szél, se eső, aki épp azt a földet áldja, amelyen állok, ahol járok.
 Az embert bár glóbuszban gondolkodtatják,  szülőföldben érez.
Konyhakert és sírkert jelenünk, múltunk és bölcső a jövőnk .
 Minden ami körülvesz és ölel, csupa csak és muszáj.

Kedves barátom !

2022 – ben a viszáki Kaszás Attila Pajta Színház és Galéria  tizenötödik közösség erősítő évadát éli.
Bizalmat kereső és ajánló, együttműködési szándék vezérelte apró léptékű évek vannak mögöttünk.
Persze ami Kárpát-medence kulturális nagy egészben  „apró lépték”, a kultúra kis köreiben katarzist hozó drámai fordulat is lehet.
2007 – ben, viszáki bukolikus terünket kifogalmazhatatlan hiányérzet táplálta, zsigeri, őskép vezette, muszáj kényszer hívta életre.
Mert nem hihettem, nem volt szabad elfogadni, hogy létezhet tartalmas tájemberi lét, hétköznapokat váltó, csodát termő költészet nélkül.
” Nem hiszek a nagy pillanatban, én minden pillanatban hiszek „. 2002 júliusa egy ilyen mindenség adó volt, amikor keresztet szenteltünk és őshonos gyümölcsfákról beszéltünk Pórszombaton, Kovács Gyulával és Ambrus Lajossal.
 Azokban az években a felvidéki Zsigárdon családi ház örökségét, felemelő lélekkel építette közösségi térré Kaszás Attila.
Mi dolgom saját világomban ?
Van e saját világ ?
Nem lehet, hogy végletességre törő, érték törlő múltunk jelenvaló látszat közösségeiben csak a végtelennek tűnő magány szigeteit fényezem?
Családban, színházban, Budapesten vagy Viszákon?
És ha igen ?
Ne !!
Ne úgy legyen!
Nem úgy lett.
Belátás, megértés , végtelen hit és 2007.
A minden pillanat e 15 éve, életem jelentős, kultúra visszatanuló érzetű, csetlő- botló ajándéka.
A múltakat végleg törlő jelenünk tele építő gondolattal és szándékkal, hogy a haza magasban lebegő érzete alatt otthonra leljünk.
Így aztán 2022 és KAPSZ és Tündérkert és TÜSSZ és Viszák !
…….és Nyakas hegy és Zsámbék…..és…….és……és….és….és…..
Kedves barátom !
Jubileumi pillanatunk 2022 július 11 – 17 között !
Egész hetes rendezvény sorozatunk a hogy volt, hogy van és hogyan tovább létérzésből táplálkozik.
A részletes programmal hamarosan jelentkezem.
                                              Szarvas József

Ui.:

De addig még dolgunk akad bőven !
Újabb határidővel közeleg Ambrus Lajos : Nagy Almás könyv  című hiányérzetet szüntető remeke, március 26 – án egy nappal Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja utánés Békásmegyer Ófalu és Tenk László és Kolompos Együttes, és Kesselyák Rita és Nemzeti  Színházi Tündérkert GÁLAEST, ésésésés…..