Ugrás a tartalomhoz

Kedves barátom!

Kedves barátom!
VISZÁKOLÓK!
A viszáki Kaszás Attila Pajta Színház és Galéria lényegét magunk írjuk, sok évi egymásba kapaszkodott élményből fogalmazva azt!
Pandémiára most sem hivatkozunk.
Azonban, ha csepegtetettnek érzi nyári ajánlatainkat, gondolja, azért mégis csak lehet a háttérben valami zökkentő Valami!
Fel tehát!
Viszák, 2021. Július 6 – 18.
KAPSZ és Vakond színpad!
Ez utóbbi meglepetés helyszín lesz, Viszákon, a Tündérkerti kemence kápolna mellett.
Rossz idő esetén a kultúrban, de többet erről most nem írhatok.
A következő napokban, hetekben, Júniusban!
Apránként bemutatjuk Önnek összművészeti örömeinket, szerelmeinket, választottjainkat, akik majd jelenlétükkel hitelesítik a jóval több, mint 10 éves organikus munkánkat.
Fogadják őket ugyanolyan szeretettel, ahogy azt most ajánlja
Üdvözlettel és szeretettel,
Szarvas József
Ui.: A levél végén vettem észre, hogy végig királyi többségben írtam.
Naná, hiszen a leírt gondolataim mögött ott vannak a Kaszás Attila Kulturális Hagyatékőrző Egyesület szorgosai, a viszákiak, és egyáltalán számolhatatlan jószándék és jóakarat összeadódó ünnepe lesz, amikor decemberben meglátjuk megjelenni Ambrus Lajos: Nagy Almáskönyv című munkáját.
De addig még…..
Na, ezt tényleg később.
Illetve na, Zsámbék, Kékcse, Vasvár, Marosvásárhely, Nyárádszentsimon, Mikháza, Seregélyes, Békásmegyer – Ófalu.
De most tényleg, csitt és pszt és pandémia huss!