Vissza! Vissza! Vissza! Vissza! Vissza!
Zúgott a vastaps Dánielfy Gergő és az Utazók koncertjének végén.
Utolsó, családias hangulatú esténk katartikusra sikeredett, és most csönd van, és szél, és Kati.
Köszönöm mindenkinek. Táborozóinknak, közreműködőinknek, látogatóinknak, minden viszáki jóakarónak, táborvezetőinknek.
Évike, Mártika, Viktor, és Robi. Jóska, Gyula, Penge, Bence, Szabi, és Tibor. Grózinger úr. Kovács Gyula.
Török Pityu, és Viola, megcsináltuk!
Csernyus Lőrinc 2011 – ben a vándoriskola gondolat első tervével, a Tündérkert csillagával elindított egy folyamatot, és 2021 – ben, e héten, Várady Bazsi Balázs tábor vezetése mellett, a frissen megépített Tündérkerti TÜSSZ Szabadtéri Színpad megépítésével befejeztük azt.
Kedves barátaim.
Gondolatunk eleje, a Tündérkert Csillaga már az enyészeté. Azonban kultúránk szabadításának őshonos gyümölcs epizódjával, cselekvőn, újra, és újra nekikezdünk.
Építményeink készen, a szándék kifogalmazása várat magára.
Hiszen egy esztendő nem a világ.
Terveink már vannak.
Dánielfy Gergő és az Utazók velünk lesznek jövőre is, akár a Tündérkert.
Hiszen minden gondolati közép Ő.
Jövőre lesz 15 éves a Kaszás Attila Pajta Színház és 1 éves lesz Viszák, így Vas megye Új Szabadtéri játszó tere, a TÜSSZ.
Lesz okunk ünnepre jövőre is.
Most csend van, bár Kati nem alszik. Engem vár. Azt azért nem mondhatom, hogy a tudósítás fontosabb, mint Ő!
Hiszen Ő minden!
Ő, Ő!
Megyek, folytatjuk.
Baráti üdvözlettel,
Szarvas József
Ui.: Azért ez a nyár tartogat még Tündérkerti KAPSZ meglepetéseket.
Pl.: Művészetek Völgye, Kékcse,
Zsámbék, Viszák……